Núnez elnök

Josep Lluís Núnez elnök

1978. május 6-án egy nagyon szoros választási kampány végén Josep Lluís Núnez vált a klub elnökévé. 1978. július 1.-én elkezdődött a 35. elnök mandátuma.

Annak ellenére, hogy sosem volt vezetője a klubnak, s nem fűzték hivatalos kapcsolatok az egyesülethez, az építőipar félelmetes üzletemberének - aki 1931-ben született Barakaldoban - sikerült nyernie jelmondatával: „Mindent egy győzedelmes Barçáért!" Egy újszerű üzenetet hozott, mely új kezdetet jelentett a világ egyik legsikeresebb klubjának gazdasági, sport és társadalmi szinten.
 


Núnez 2013-ban

Núnez első célja a klub anyagi helyzetének javítása volt, ami a 70-es évek végén az egyesület szerkezetének egyik megújítandó része volt. Nemcsak javította a helyzetet, hanem egy szilárd pénzügyi alapot teremtett a jövő számára.

Megbízatásának kezdetétől Núnez az FC Barcelonát a világ legnagyobb futballszervezetévé szándékozott tenni, és egy olyan példamutató irányítási rendszert alkotott, mely nem távolodott el a klub képviselte sajátosságoktól. Az elnökként eltöltött 22 éve alatt a Barça gazdasági ereje látványosan növekedett. A Nou Camp-ot és környezetét több alkalommal megújították, megépítették a Miniestadi-t 1982-ben, 1984-ben megnyílt a múzeum, s átadták a La Masia-t, az ifjú játékosok lakóhelyét.

Núnez irányításával a focicsapat rengeteg trófeát gyujtött odahaza és Európában. Ráadásul a másik három profi szakág - a kosárlabda, a kézilabda és a görhoki - ismertté váltak és sportáguk meghatározó pontjává váltak Európában.

Egy évvel elnökké választása után a Barça megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját Baselben, mandátumának első nagy trófeáját. A klub történetének legnagyszerűbb pillanatait élte. A tagok számának emelkedése nyilvánvalóvá tette a vezetőség számára, hogy jóvá kell hagyniuk a Nou Camp első bővítését ahhoz, hogy kielégítsék a tagság növekvő igényeit. 1981 nyarán Núnezt első alkalommal választották újra, választási kampány nélkül.

1982-ben Udo Lattek vezetésével a csapat megnyerte második KEK serlegét a Standard Liege ellen a Nou Camp-ban rendezett döntőben. A nyári spanyolországi VB során a stadionban többször is telt ház volt. Története során először az FC Barcelona tagsága 100.000 főt számlált, s az elért pénzügyi szilárdság lehetővé tette, hogy Núnez leigazolja az akkoriban a világ legjobbjának tartott Diego Armando Maradonát.

A klub tovább növekedett, s az 1984-85-ös szezonban Núnez megünnepelhette az első bajnoki címét. Ugyanebben az évben - ismét kihívó nélkül - újraválasztották. Később sokkal nehezebb idők jöttek, a BEK döntő 1986-os elbukása és az 1988-as legnagyobb válság, ami elnökként érte majdnem az egész csapat menesztéséhez vezetett.

Ez egy új idoszak kezdetét jelentette Josep Lluís Núnez megbízatása folyamán. Az egyesület leigazolta Johan Cruyff-ot edzőnek, hogy felépítse a győztes csapatot. A holland megalkotta a „Dream Team"-et, ami játékával egész Európát elbűvölte, s a Bajnokok Európa Kupájának Wembley béli elhódításához vezetett. Emellett négy évben sorozatban megnyerték a bajnoki címet több más kupa mellett. Sport szempontjából kétségtelenül ez volt a legbriliánsabb időszaka a klubnak. Közben 1989-ben győzött a választásokon, majd 1993-ban ismét ellenfél nélkül választották újra.

A következő évben lényeges újítást vezetett be, megalapította a „La Fundació"-t, ami megváltoztatta a klub alapvető támogatási rendszerét. Együttmuködik velük és támogatja az utánpótlás csapatokat, a különböző szakágakat, a múzeumot és minden Barcelonával kapcsolatos tevékenységet.

Nyolc év után az elnök és az edző közti nézeteltérések után véget vetett a Cruyff korszaknak és Bobby Robsont hozta új vezetőnek, amíg a klub Louis Van Gaal-ra vár, akitől a jövő Barçájának építését várták. A tapasztalt angol által irányított Barça fő jellegzetessége a brazil Ronaldo egyénisége volt. A Barça mezben töltött egy év alatt lenyűgözte a szurkolókat és döntő szerepe volt a KEK, a Királyi Kupa és a Spanyol Szuperkupa elhódításában. 1997-ben Núnezt utoljára választották újra, a voksok 76%-át szerezte meg. Néhány hónappal később az egyesület elnökének felül kellett kerekednie a szembenálló „L'Elefant Blau" csoport által beadott bizalmatlansági indítványon.

Ebben az évben Van Gaal átvette az együttes irányítását és első két évadjában két bajnoki címet és egy kupát nyert. A harmadik év sikertelensége és a szurkolókkal fennálló rossz viszony a holland menesztéséhez vezetett. Ez Núnez elnökségének végét jelentette, mert már túl fáradt volt az állandó külső nyomás elviseléséhez. A klub élén töltött 22 év után előrehozott választást írt ki és lemondott.

Núnez volt a legsikeresebb elnök, akinek elnöksége idején összesen 176 trófeát nyertek az FC Barcelona csapatai:

30-at labdarúgásban (7 bajnokság, 6 sp. kupa, 5 sp. szuperkupa, 2 ligakupa, 1 BEK, 4 KEK, 2 Európai Szuperkupa és 3 katalán kupa)

36-ot kosárlabdában (10 bajnokság, 9 sp. kupa, 2 KEK, 2 Korac Kupa, 1 Európai Szuperkupa, 1 Világkupa, 2 sp. szuperkupa és 9 katalán kupa)

65-öt kézilabdában (13 bajnokság, 10 sp. kupa, 9 sp. szuperkupa, 3 Asobal Kupa, 6 BEK, 5 KEK, 4 Európai Szuperkupa, 12 katalán bajnokság és 3 Pyrenees bajnokság)

5-öt görhokiban (10 bajnokság, 7 sp. kupa, 9 BEK, 1 KEK, 8 Európai Szuperkupa, 1 Interkontinentális Kupa, 1 Világkupa, 2 Nacions de Montreux Kupa, 5 katalán bajnokság, és 1 Iberica Kupa).

 
Kövess minket facebookon is!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Következő mérkőzés
AS Roma Atlético Madrid - FC Barcelona
Dátum: 2015.09.12. - 20:30
Sorozat: LaLiga 3. forduló
Helyszín: Vicente Calderón
TV: Sport 2
 
Előzö mérkőzés
AS Roma FC Barcelona - Málaga CF
Dátum: 2015.08.29. - 20:30
Sorozat: LaLiga 2. forduló
Eredmény: 1 - 0
Összefoglaló
 
PD - Tabella | 2015/16
# Csapat Meccs GK Pont
1. Barcelona 4 +6 12
2. Real Madrid 4 +12 10
3. Villarreal 4 +6 10
4. Celta Vigo 4 +5 10
5. Atl. Madrid 4 +5 9
Teljes tabella
 
Házi góllövőlista | 2015/16
# Játékos PD BL CdL Egyéb Össz.
1. Lionel Messi 3 - - 3 6
2. Luis Suárez 1 1 - 1 3
3. Neymar 2 - - - 2
4. Rafinha - - - 1 1
5. Vermaelen 1 - - - 1
Teljes házi góllövőlista
 
Hét képe
FC Barcelona - Sevilla 5-4
Ha nehezen is, de meg van az 5. európai szuperkupa!
 
Chat
 
Partnerek

Az oldal bannere:

(Bannercserét ITT kérhetsz)


 
Számláló
Indulás: 2009-06-06
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.