Klubtörténelem

SD España Industrial

A csapat elődjét, a Societat Esportiva Industrial Espanyát 1934. augusztus 1-jén alapították, az azonos nevű gyár csapataként. A csapat meze függőlegesen kék-fehér csíkos fölső volt. A gyár tulajdonosa egyébként Josep Antoni de Albert volt, aki később az FC Barcelona elnöke is lett. Az ő elnöksége alatt vált az egyesült a Barcelona tartalékcsapatává. Mérkőzéseit a Camp de les Corts-ban játszotta. A gárda 1950-ig regionális bajnokságokban játszott, majd 1950-ben a harmadosztályba, 1952-ben pedig a másodosztályba is feljutott. 1953-ban második helyen végzett másodosztálybeli csoportjában, azonban mivel a Barca tartalékcsapata volt, nem juthatott fel az első osztályba.

CD Condal

Miután az egyesület 1956-ban újabb másodosztálybeli rájátszást nyert meg, függetlenedett a Barcelonától, a neve pedig CD Condal lett. Bár feljutott az első osztályba, ott mindössze egy szezont élt túl, majd kiesett. 1958-ban ismét csatlakozott a Barcelonához, mezszíne pedig az első csapatnál megszokott blaugrana (gránátvörös-kék) lett.

Barcelona Atlètic

1970-ben az akkori elnök, Antoní Moral úgy döntött, egyesíti a Condalt egy másik csapattal, az Atlètic Catalunyával. Az egyesület új neve Barcelona Atlètic lett. Az Atlètic Catalunya egyébként három másik klub, az UE Catalunya de les Corts (1918), a Catalunya SC és a CD Fabra Coats (mindkettő 1926) egyesítésével jött létre 1965-ben.

La Masia

1979-ben a Barcelona létrehozta a La Masiát, mint az utánpótlás központját. Több olyan játékos fordult már meg itt, akik vagy a Barcelona első csapatában (például Pep Guardiola, Sergi Barjuán, Carles Puyol vagy Lionel Messi), vagy más neves csapatokban (Pepe Reina, Liverpool FC, Cesc Fàbregas, Arsenal FC) játszanak vagy játszottak.

Csapatadatok

Teljes név: Fútbol Club Barcelona Atlètic
Becenév: Barça B, Barça Atlètic
Székhely: Barcelona, Spanyolország
Alapítva: 1970
Stadion: Mini Estadi
Vezetőedző: Eusebio Sacristán
Elnök: Josep Maria Bartomeu
Bajnokság: Segunda B

 
Kövess minket facebookon is!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Következő mérkőzés
AS Roma Atlético Madrid - FC Barcelona
Dátum: 2015.09.12. - 20:30
Sorozat: LaLiga 3. forduló
Helyszín: Vicente Calderón
TV: Sport 2
 
Előzö mérkőzés
AS Roma FC Barcelona - Málaga CF
Dátum: 2015.08.29. - 20:30
Sorozat: LaLiga 2. forduló
Eredmény: 1 - 0
Összefoglaló
 
PD - Tabella | 2015/16
# Csapat Meccs GK Pont
1. Barcelona 4 +6 12
2. Real Madrid 4 +12 10
3. Villarreal 4 +6 10
4. Celta Vigo 4 +5 10
5. Atl. Madrid 4 +5 9
Teljes tabella
 
Házi góllövőlista | 2015/16
# Játékos PD BL CdL Egyéb Össz.
1. Lionel Messi 3 - - 3 6
2. Luis Suárez 1 1 - 1 3
3. Neymar 2 - - - 2
4. Rafinha - - - 1 1
5. Vermaelen 1 - - - 1
Teljes házi góllövőlista
 
Hét képe
FC Barcelona - Sevilla 5-4
Ha nehezen is, de meg van az 5. európai szuperkupa!
 
Chat
 
Partnerek

Az oldal bannere:

(Bannercserét ITT kérhetsz)


 
Számláló
Indulás: 2009-06-06
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.