Villa: "Brutális volt, de nagyon élveztem"
Forrás: Barcanoticias
David Villa az FC Barcelona csatára érthetően elégedetten nyilatkozott a SPORT című katalán napilapnak a BL győzelem után, amelyből ő is góllal vette ki a részét.
Első nemzetközi kupameccsén lépett pályára az aszturiai játékos kedden, és nem okozott csalódást játékával a Nou Camp közönségének ezúttal sem.
"Nagyon jó volt a meccs, nem csupán a jó játék miatt, hanem azért is mert előtte éppen otthon veszítettünk. A statisztika meg brutális. 30 kapuralövés, 5-1, kihagyott tizenegyes, a labdatartás, a helyzetek....a legjobb játékosuk a kapus volt. Elégedettek vagyunk, mert bizonyítottuk, hogy a Hércules elleni mérkőzés csak egy kisiklás volt." mondta el Villa.
Ezek után persze nagy kérdés melyik arcát mutatja majd a Barcelona az Atletico ellen a hétvégén? "Nehéz meccs lesz. Tudjuk, hogy az elmúlt szezonban a Barca kikapott a Calderónban, most extra motiváltal vagyunk, hogy győzzünk ott."
A két csapat mérkőzései hagyományosan sok góllal szoktak végződni. "Ezt senki sem tudja most még. A Barca és az Atletico is nagyon offenzív futballt játszik, de szerintem a kulcs majd a védekezésben lesz keresendő. Remélem, hogy jó meccset játszunk, a nézők jól szórakoznak majd....és hogy a Barca nyer." spekulált Villa.