Hírek/Cikkek

Guardiola: "Soha nem kételkedtem ezekben a játékosokban"

Forrás: Barcanoticas

Pep Guardiola az FC Barcelona vezetőedzője számára továbbra sem kétséges, hogy teljes mértékben bízik saját játékosaiban és a csapatban.

A tréner a tegnapi sajtótájékoztatón beszélt erről az újságíróknak.
 
"Ha úgy gondolják, hogy kételkedem a csapatban, akkor gondolják ezt. Soha nem kételkedtem ezekben a játékosokban. Lehet, hogy a klubtörténelem legrosszabb évét zárjuk majd, de akkor sem tudok nem bízni bennük" jelentette ki Guardiola a sajtótájékoztatón.
 
Bár néhány újság úgy vélte, hogy enyhe dühvel beszélt a tegnapi edzésen a szakvezető, Pep megcáfolta ezt. "Tudok dühös lenni, de ez most nem az az eset volt, de senki számára nem lehet kétséges: Nem élhetünk a hat cím bűvöletében. Ez frázis, de a játékosok tudják miről beszélek. Ha egy napon már nem akarnak játszani a játékosok, akkor két dolgot lehet tenni: vagy elmegy a fél csapat, ami ugye lehetetlen, vagy az edző távozik. "
 
Pep pedig ismételten megvédte játékosait a kritikáktól. "Azután az év után amikor megnyertünk mindent, a tavalyi nehéz év volt. De egy olyan kiemelkedő sorozatban, mint a Liga, a csapat 99 pontot szerzett. Éppen ezért kijelenthetem, hogy a játékosaim nem veszítettek semmit a lelkesedésükből."
 
A Panathinaikosra kitérve a tréner elmondta, hogy "az egyik lehetséges nagy riválist" fogadják, ám azt is világossá tette, hogy fontos győzni ma este. "Ha hazai BL meccseket győzelemmel zárunk, az sokat ad nekünk."

Még nincs hozzászólás.
 
Kövess minket facebookon is!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Következő mérkőzés
AS Roma Atlético Madrid - FC Barcelona
Dátum: 2015.09.12. - 20:30
Sorozat: LaLiga 3. forduló
Helyszín: Vicente Calderón
TV: Sport 2
 
Előzö mérkőzés
AS Roma FC Barcelona - Málaga CF
Dátum: 2015.08.29. - 20:30
Sorozat: LaLiga 2. forduló
Eredmény: 1 - 0
Összefoglaló
 
PD - Tabella | 2015/16
# Csapat Meccs GK Pont
1. Barcelona 4 +6 12
2. Real Madrid 4 +12 10
3. Villarreal 4 +6 10
4. Celta Vigo 4 +5 10
5. Atl. Madrid 4 +5 9
Teljes tabella
 
Házi góllövőlista | 2015/16
# Játékos PD BL CdL Egyéb Össz.
1. Lionel Messi 3 - - 3 6
2. Luis Suárez 1 1 - 1 3
3. Neymar 2 - - - 2
4. Rafinha - - - 1 1
5. Vermaelen 1 - - - 1
Teljes házi góllövőlista
 
Hét képe
FC Barcelona - Sevilla 5-4
Ha nehezen is, de meg van az 5. európai szuperkupa!
 
Chat
 
Partnerek

Az oldal bannere:

(Bannercserét ITT kérhetsz)


 
Számláló
Indulás: 2009-06-06
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.